Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Münó, a holdbéli manó - Őrzők harca

Münó  a holdbéli manó Francia mese Animációs film Ajánló

Mune, le gardien de la lune - Avagy a franciák is tudnak mestermű animációs mesét készíteni. Igen-Igen, ritka kivételek egyike, mikor nem Disney alkotást dícsérek. Ez a mese egy igazi ínyenc darab. Káprázatos a szemnek, gyönyör a léleknek és zene a fülnek.


Elképesztő látványvilág tárul elénk, amiből sok ízelítőt mutat már maga az előzetesis és noha szerintem elsősorban gyerkeknek készült, felnőttként is megtaláljuk benne a nekünk szánt, rejtett mondanivalókat. Tanulságos, szép és szórakoztató. Kellemesen vicces, nagyon jól hozza a magyar szinkronban Szabó Győző a nagy hős, a Nap őrzőjének magyar hangját.

Mert ami azt illeti az alapsztori itt ugye akörül forog, hogy a Holdnak és a Napnap őrzői vannak, de mindkettő túl idős már, így új karaktert kell választani, folyik a harc, jó és rossz között, elrabolják a Napot, a Hold meg "balesetet szenved", fejetetejére fordul minden, galiba galibát követ, de aztán persze hőseink nem hagyják magukat. Semmi félelmetes, pedig lemennek az alvilágbais. Szemet gyönyörködtető, bámulatos grafika.

Münó  a holdbéli manó Francia mese Animációs film Ajánló

IMDB szerint 7,2 pont, biztos nem jött át nekik, higgyétek el, erős 9 pont.

Úgy döntöttem ennek a produkciónak az ajánlásával szeretnék minden kedves olvasómnak Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánni!
Nassoljátok! ;)

Kép1 forrása: mangalerie.fr
Kép2 forrása: programme-tv.net

0 Tovább

Buka Péter, egy újabb tehetséges hazai zongorista


Rajongsz velem együtt Havasi Balázs zongoraprodukcióiért? Megkedvelted Péter Bence zsenialitását? Akkor íme a feltörekvő, új zongoraművész-generáció egyik új csillaga, a fiatal Buka Péter.

Kevés információt sikerült találjak a bemutatáshoz, de van az, amikor a tehetség már önmagában bemutat valakit. Nos, engem megvett, elképesztő a játéka, kiválóak a zenei dalválasztások és egyedi az előadásmód is.

A listát illetően megvallom őszintén nagyjából kedvencsorrendet állítottam fel, de bőven nagyobb a paletta, ha a poszt alján lévő linkeken utánanéztek! Keressétek meg ti is a kedvenceteket köztük.
Nassoljátok! ;)

High Hopes - Panic! At The Disco

 

Charlie Puth - How Long

 

Demons - Imagine Dragons

 

ZAYN - Dusk Till Dawn ft. Sia

 

Shawn Mendes - There's Nothing Holdin' Me Back

 

Perfect - Ed Sheeran

 

The Weeknd - The Hills

 

Ed Sheeran - Shape of You

 


Facebook: https://www.fb.com/PeterBukaOfficial

Instagram: https://www.instagram.com/peterbuka

Youtube: https://www.youtube.com/channel/UC1IocYhHcmBkdvOKbncLb0w/videos

Kép forrása: tenor.com

 

0 Tovább

Shazam!, mikor a legjobb barátod szuperhős

Nem tudom ki hogy van vele, nekem már kicsit sok a szuperhősös filmekből. Szó se róla, egy jól megírt adaptáció, egy frappáns forgatókönyv rendben, legyen, de mikor már tízen vannak egy filmben meg mindenki szuperképességekkel bír, nekem már kezd unalmas lenni.. node ennyit a negatívumról. Úgy voltam a Shazam!-mal megmondom őszintén, hogy láttam moziplakátot, mondom a zenefelismerő programból biztos készítettek valami muzikális filmet, aztán nem.

Ez egy negyvennyolcadik szuperhős és kizárólag legjobb barátom, Gábor ajánlására néztem meg, amúgy kihagytam volna, mert az előzetes annyira erőltetett humorral volt átitatva, hogy mondom ha ez a kivonat, akkor kérem a következő filmajánlót..

 


Amúgy gyorsan közbevágok saját magam írásába, hogy tudjátok a fentiek ellenére ez egy pozitív kritika fog a végére kerekedni ám, csak muszáj volt leírjam miként ültem le eléje. Nos, az alapsztori ugye adott, hatalmas erőt őríz egy mágus és vigyáz a hét főbűn szellemeire, de át kell adja erejét.. ugorjunk, mert spoiler lenne, de amúgy mókás, hogy a mágust első blikkre "piros Gandalfnak" kereszteltem, nem érdekes, majd érteni fogjátok.

A film kicsit túl van tolva poénból, de azért csak elérte, hogy azt mondjam megéri megnézni. Mert elgondolkoztat. Van egy nagyon jó mondat benne, "Jó dolog a szupererő, de nem ér semmit, ha nem tudod megosztani másokkal".

Persze ezt majd akkor fogjátok elsősorban érteni, ha már láttátok, de szerintem kicsit átgondolva, több ez a mondat, mint ami.. mindesetre nekem tetszett.

Nagyon jók a gyerekszínészek és azért a sok zsibbasztó poén mellett akadnak jól elsütöttek is. Látványos és bőven gazdag akciójelenetben, de inkább úgy nézzetek rá, mint a Deadpool-ra, vagyis semmi komolyságot ne várjatok tőle igazán (vagy mégis?).

Kikapcsol, szórakoztat és egy idő után mégiscsak elvarázsol. Ja igen és mégegy érdekes gondolat: "Ha választhatnál, te melyik szupererő birtokosa lennél? Repülni akarnál tudni vagy láthatatlanná válni?" veti fel a film másik kérdésként. Nah? Ti? Melyiket választanátok? :)
Összességében kellemesen csalódtam a filmben, és ritka kivételek egyike, amikor még IMDB értékelésével is egyet értek, mikoris 7,7 pontot voksolunk "mindketten".

Ui.: nade most őszintén, mekkora jó már, ha a legjobb spanodról kiderül, hogy szuperhős, te is együtt akarnál ebédelni vele, naná, hogy a film adja.
Nassoljátok! ;)

Kép1 forrása: tvmoviefix.com
Kép2 forrása: shazammovie.com

 

0 Tovább

Kedvencek temetője (2019) avagy egy újabb jóféle remake

Megvallom őszintén én a horror műfajt annyira nem kedvelem, szóval sok horrorajánlóra ne számítsatok a blogban a részemről. Viszont amik tetszenek, azokról szívesen áradozom, így kedvencek (érted a poént, *kedvencek*) között szerepel az Aki bújt, aki nem 1-2. vagy éppen az Álmosvölgy legendája, de Fűrészt is csak addig bírtam, míg volt az "öreg", addig kreatív volt, utána felejtsük.. node, most beszéljünk a 2019-es Pet Sematary alkotásról, az nagyon nem felejtős, sőt, kérem a folytatást.

 


Azt kell mondjam, úgy voltam, mint a Hellboy-jal (Link: Hellboy (2019) ajánló), megvett az előzetes, plusz elvárásokkal ültem be a moziba, hiába az állítólagos negatív kritikák. Majd én írok pozitívat :P szóval: Előszöris nézzétek meg az eredeti 1989-es változatot, az első részt, az legenda, ma is megállja a helyét, nem véletlen vették elő. De az se baj, ha nem nézed meg.

Akkoris egy kiváló kikapcsolódást kaptok. Persze senkit ne tévesszen meg a 16-os besorolás, nemis értem, bőven 18.. annyi a sokkos székből felugrasz és letámadod a melletted-ülőt jelenet, hogy meg se tudtam számolni. Szabályosan a frászt hozza rád. Úgyhogy kifejezetten jót tett, hogy hozzányúltak a régi filmhez, jó a casting-is, jó a zenei aláfestés és tök jó, hogy egy gyönyörű maine coon választottak macskának, *kedvenc* O:)

Stephen King horror-költeményéből találtok egy 1992-es folytatást is, az már inkább csalódás, de nem rosszabb, mint amit elkövettek a Másnaposokkal, magyarán megcsinálták gyakorlatilag mégegyszer.. de nem spoilerezek :)

A 2019-es Kedvencek temetője mesterien hozza azt a dejavu érzést, amit annak idején gyerekként úgy éltem át, hogy kezecskémet a szemeim elé téve kukucskáltam vajon megvolt-e már az ijesztő jelenet. Most felnőtt fejjel a remake-enis ugyanúgy ugráltam, de nem ám csak én, néha a mellettem ülő majdnem szaltózott. :D
Szóval bátran vállaljátok be! IMDB szerint 6,9 pont, szerintem meg 8,5!
Nassoljátok! ;)

Kép forrása: alt923.radio.com

 

0 Tovább

Robert Mendoza, a tehetséges spanyol hegedűművész

Cserkészbecsszó holnap már filmajánlóval érkezem, de ma egy újabb Youtube-sztár kedvencemet mutatom be nektek, mégpedig a spanyol származású Robert Mendoza-t, aki egy elképesztő tehetségű hegedűművész. Még a blog indulásakor írtam ajánlót a Csillag születikről (http://cookiesofisti.reblog.hu/a-star-is-born---csillag-szuletik), melynek mostanra toplistákat ostromló muzsikává vált az egyik betétdala, a Shallow Lady Gaga-tól.

Pár hete Robert is feldolgozta ezt, ez a legfrissebb produkció, szerintem egész jó lett, ezért ezt raktam a saját válogatású listám legelejére.
De az alábbi gyöngyszemek között szerintem mindenki megtalálja magának a kedvencet, ha mégsem, akkor irány a youtube csatornája, instaoldala, weboldala.. Nassoljátok! ;) Szerintem kifejezetten tehetséges, elképesztő előadásmóddal, nem kérdés. :)

Lady Gaga - Shallow

 

Ed Sheeran - Perfect

 

Mike Posner - I Took A Pill In Ibiza

 

Ellie Goulding - Still Falling For You

 

Alan Walker - Faded

 

Ellie Goulding - Love Me Like You Do

 

David Guetta - Dangerous

 

MARTIN GARRIX & BEBE REXHA - In The Name Of Love

 

Calvin Harris - My Way

 

Spotify: http://sptfy.com/2dH8
Insta: http://www.instagram.com/robertmendoza
Facebook: https://www.facebook.com/RobertMendozaMusic/
Web: https://www.robertmendozamusic.com/

Kép forrása: mexicoescultura.com

 

0 Tovább

Jona Selle

Avagy folytatva a Kedvenc Youtube-sztárjaim sorozatomat (Linkek: Pellek, Leroy Sanchez, Péter Bence), következzen az idén 27 éves (1992. március 23.), német származású Jona Selle. Akiről megmondom őszintén a legkevesebb információval rendelkezem, de mondhatjuk azt is, beszéljenek az adatok helyett a dalai, amik viszont annál is inkább érdekfeszítőek és fülbemászóak.

Köszönhetően egyedi és fantasztikus orgánumának, arról nem is beszélve, hogy még gitározni is kiválóan tud. Én néhány évvel ezelőtt az All of me - John Legend feldolgozását hallottam először tőle, és mondanom sem kell, nem csak engem fogott meg ismerősök közül. Szóval hallgassátok meg ti is az alábbi listából az általam kiválogatott saját dalait illetve feldolgozásait külföldi előadóktól.
Nassoljátok!

Jona Selle - Clouds

 

Lilly Wood & Robin Schulz - Prayer in C (Acoustic Cover by Jona Selle)

 

All Of Me - John Legend (Cover by Jona Selle)

 

Photograph - Ed Sheeran (Jona Selle Cover)

 

Jona Selle - Melody

 

Magic - Coldplay (Acoustic Cover) by Jona Selle

 

Jona & Sarah Selle - On The Road Again Official Acoustic

 


Facebook: https://www.facebook.com/jona.official
Twitter: https://twitter.com/jonasellemusic
Instagram: https://instagram.com/jona_official

Kép forrása: youtube.com

 

0 Tovább

TOP10 motiváló magyar dal

Az elmúlt időben sikerült több olyan dalba is beleszeretnem, amik igazán motiváló hatásúak. Úgy döntöttem külön csokorba szedem a magyar előadóktól származóakat és majd egy későbbi posztban a külföldiekből is készítek egy listát.

És igen-igen, jól látjátok az első hely rögtön döntetlen nálam, no, de hát ez van. Döntsétek el ti, melyik a jobb és hallgassátok őket ebben a sorrendben! A 10+1. helyezett egy különlegesség, szerintem picit eltér a többitől, de számomra egy nagyon fontos dal, így mindenképpen szeretném a listához adni és bemutatni azoknak, akik esetleg nem ismernék.
Kellemes zenehallgatást kívánok! Nassoljátok! ;)

01. ByeAlex és a Slepp - Széllel szemben

 


01. Soulwave - Örökké tart

 


02. Freddie & Lotfi Begi - Győzni jöttünk

 


03. SuperStereo feat. KRSA - Fedezd fel!

 


04. 3LAND - Ki nem húnyó fény

 


05. Wolf Kati - Ha egy jelre vársz

 


06. Margaret Island - Legszebb szavak

 


07. Csepregi Éva - Titok

 


08. Kowalsky meg a Vega - Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek

 


09. Ákos - Induljon a banzáj

 


10. Veréb Tamás - Éjszakai járat

 


10+1. Vad Fruttik - Tartalak

 

0 Tovább

Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya

Sweeney Todd - The Demon Barber of Fleet Street - Nos, azt kell mondjam különleges produkció, ami ha nem olvasnánk utána, akkoris tudnánk, hogy Tim Burton rendezés, annyira minden ízében magán hordozza a rendezőre oly' jellemző stílusjegyeket és sötét képi világot.

 


Nem először dolgozott már ennél az alkotásnál együtt a színészlegenda Johnny Depp és a rendezőóriás Tim Burton. Olyan színházi adaptációt tettek le végeredményként az asztalra, ami egyszerre sokkoló és vicces, de nem vígjáték, egyszerre thriller és horror, de másik szemmel nézve romantikus dráma, sokféle kettősséget ötvöz és gyönyörűen lavíroz a műfajok között.

Rögtön szólok, ez sokkal inkább "éneklős" musical, mint film (ha valaki inkább filmesebb műfajra vágyik, annak inkább az alábbi írásomat javaslom: A legnagyobb showman.). Mikor először láttam én pont fordítva vártam, de ugyanakkor pozitívan csalódtam, remekművet láttam.

Nehéz magát, a történetet elmesélni úgy, hogy ne legyen sejhető túl sok minden. Így inkább csak annyit mondok, hogy emberünk, Sweeney Todd egy bosszúálló karakter, egy karizmatikus borbély, aki "magánakvaló módon" szolgálja ki a kezei közé kerülő vendégeket.
Lássunk két részletet a filmből, hogy mire számíthattok:

 

 


IMDB szerint 7,4 pont, nem nem, persze, hogy csóválom a búrámat, ez legalább 9,5 pontot ér.
Nassoljátok! ;)

Kép forrása: decubeeyalgomas.blogspot.com

 

0 Tovább

Leroy Sanchez

Youtube-sztárt már mutattam be nektek (Link: Pellek), remélem sokatoknak kellemes meglepetést szerezve. Most egy hasonló, vérbeli, szintén elképesztő tehetséggel bíró, igazi csillagot hoztam nektek Spanyolország szülötteként (1991. szeptember 1.) Leroy Sanchez személyében. Tavaly októberben jelent meg legutóbbi saját dala, a Preacher, kezdjük evvel a sort:

 


Szerintem fantasztikus lett. Tökéletesen tükrözi a zseniális előadásmódját, az elképesztő orgánumot és a rádiók játszási listájára való "jogosultságot". Bőven mehetne itthon is a TOP40-ekben, sőt!

Egy tavaly nyári dala akusztikus verzióban, Don't Let Me Down:

Node, főleg feldolgozások kötődnek a nevéhez, így most következzen egy ilyen, Ed Sheeran - Happier:

 


Aztán a keményebb diszkózenék közül egy Martin Garrix dal Madilyn Bailey-vel az oldalán. Duettben is szenzációs:
MARTIN GARRIX & BEBE REXHA - In The Name Of Love

 


Jöjjön egy igazi örökzöld klasszikus átdolgozás, gyönyörű és romantikus lett, Whitney Houston - I Will Always Love You:

 


Listám közepére hagytam azt a dalt, amiből pár éve megismertem, mondanom sem kell, kötelező meghallgatni Adele - I Miss You:

 


Aztán van, az az eset amikor elgondolkozol, hogy lehet jobb a feldolgozás, mint az eredeti. Szemezgessetek bátran még az alábbi listából és döntsétek el ti. Írjátok meg mennyire sikerültek.

Shawn Mendes - Mercy

Lukas Graham - Love Someone

 

Shawn Mendes - In My Blood

 

Ariana Grande - No Tears Left To Cry

És persze a fenti lista nem a teljes repertoár, mostanra koncertezik is. Szóval bátran lapozzatok bele a Youtube-csatornájába, kövessétek, Nassoljátok! ;)


YOUTUBE: https://www.youtube.com/user/superleroyvv/videos
INSTAGRAM: http://www.instagram.com/iamleroysanchez
TWITTER: http://www.twitter.com/iamleroysanchez
FACEBOOK: http://www.facebook.com/iamleroysanchez
WEBSITE: https://www.leroysanchez.com/


Kép forrása: www.may.live

 

0 Tovább

Hans Zimmer - Live In Prague

Egy igazi zenei ínyencséggel érkezem ezúttal, akit a rádiókban nem igazán hallunk, sokkal inkább legendás filmek közben. Olyan filmek kötődnek a nevéhez a sok évtized alatt, mint a Gladiátor, Esőember, Csillagok között, Karib-tenger kalózai, Eredet, Batman - A sötét lovag, A vasember, Ál/Arc, A szikla, Rés a pajzson, Az Oroszlánkirály..

Ezek közül számtalan felcsendül a bejegyzésben található legalsó linken teljes két órás terjedelmében meghallgatható 2016-os prágai koncert hanganyagában, amiből amúgy DVD- és BD-kiadvány is megjelent. Kiváló meditációs kikapcsolódás.

Külön belinkelem pár személyes kedvencemet tőle, de gyakorlatilag megszámlálhatatlan amit szeretek a művei közül, szoktam is említeni, az a film garancia a sikerre, ami alá ő komponálja a muzsikát, de minimum kötelezően meg kell nézzem. Szóval következzenek a kedvenceim tőle, alattuk pedig a prágai koncertlink.
Nassoljátok! ;)

The Lion King (Live In Prague)

 

Rainman (Live In Prague)

 

Inception

 

The Rock

 

Face/Off

 

És akkor a teljes prágai koncert-hanganyag:

 

Tipp: Ha a videó alatt a More/Több feliratra kattintatok a Youtube-on, akkor a teljes tracklist olvasható lesz (melyik dal hány perckor csendül fel vagy éppen mikor mi szól pontosan).

Kép forrása: forumcinemas.lv

 

0 Tovább

Cookies of Isti

blogavatar

Film- és sorozatajánló. Koncertbeszámoló. Színházi előadás. Motiváció.

Utolsó kommentek