Vampires Los Muertos - Vámpírok: a gyilkos csapat - Megint ugrunk picit az időben visszafelé, hogy ne csak az aktuálpremier filmekből ajánljak, egész 2002-ig, mikoris nem más főszereplésével készült egy akkor még nem annyira tobzódó témából film, mint amennyire jelen időszakban túlcsordulnak a vámpíros filmek jók és rosszak egyaránt, Jon Bon Jovi maga, a legendás énekes is kevés filmje közül egyikben vámpírvadászt alakít.

 

Feltétlen el kell mondani, hogy nem csúcsköltségvetésből készült a film és ugyan már a Mátrix után vagyunk, amivel kapcsolatosan el szoktam volt mondani, hogy attól kezdve szaporodott el, hogy szinte mindent inkább greenboxban felvesznek, minthogy kimenjenek terepre forgatni, nyilván olcsóbb megrajzolni is mindent, speciális effekteket alkotni stb.. de ez a film még nem kapott ebből a "változásból", ez még a régi-jó '90-es éveket idézi, ami robban az robban, ami vérnek látszik, az nem rajz. Nyilván van CGI, de éppenhogy. Szóval kellemesen "nyers" és életszagúbban akciódús, de csak éppen amennyire kell.

 


Túl nem bonyolították a történetet, de azért van benne csavar. Felbérlik Dereket (Bon Jovi), aztán kiderül, hogy egy fővámpírt kell levadásznia, kapunk sztereotíp karópillanatokat, de nem marad el egyéb látványos harcieszköz sem a csatajelenetekben. Én mondjuk értékeltem volna, szabályosan vártam, hogy a háttérben aláfestő zenének tolnak néhány rockballadát Bon Jovitól, de hát gondolom drága volt a licence, pedig szerintem felkapottabbá vált volna az alkotás.

 

Ma már sorozat- és könyvadaptáció hegyek (Alkonyat, Van Helsing, Vámpírnaplók, Underworld, Teen Wolf..) léteznek a témára, gyakorlatilag agyoncsavarták már, személy szerint én legjobban a Vámpírnaplókat szerettem, vártam volna belőle még évadokat, volt abban még élet. A Teen Wolf is nagyon jó volt, bár ott már picit túltolták időnként, cserébe eszetlen jó zenéket csemegéztek minden epizódba.

 


Mindenesetre ez a produkció sem rossz, sőt, noha IMDB 4,6 pontot sugall, nem kell rá hallgatni, jóval többet ér, nézzétek meg nyugodtan, főleg ha ti is kedvelitek az énekest és adjunk közösen 7,5 pontot.
Nassoljátok! ;)

Kép1 forrása: playpilot.com
Kép2 forrása: youtube.com
Kép3 forrása: lopeordelaweb.li
Kép4 forrása: lopeordelaweb.li